PrintFrendly

2014. június 11., szerda

Citromfűszörp házilag

Korábban Anyukámtól kaptam pár tő citromfüvet, amiket a fűszernövény kertben ültettem el és csodás zöld lombozattal ajándékoztak meg. A menta mintájára szörpöt készítettem belőle. Igaz, nem olyan intenzív a fű íze, mint a mentáé, de így is kellemes hűsítő italként szolgál a napok óta tartó hőségben.


Hozzávalók 1,5 l szörphöz:
*2 nagy marék friss citromfűlevél
*38 dkg cukor
*2 kisebb citrom

A cukrot 5 dl vízzel egy tálkában felfőzzük és mérsékelt lángon 15 percet hagyjuk főni.
Kihűtjük.
Egy 1,5 l-es üveget alaposan megtisztítunk és kiszárítunk.
A citromokat és a citromfűlevelet alaposan megmossuk.
A leveleket az üvegbe tépkedjük, a citromot negyed karikára vágjuk, és szintén bele helyezzük.
Beletöltjük a cukros szirupot, majd felöntjük vízzel. Lezárva 1 napot a hűtőben hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.
Másnap a citromdarabokból jól kinyomkodjuk a levet, a szörpöt leszűrjük.
Behűtve, tetszőlegesen higítva fogyasztjuk. Hűtőben tároljuk.

2 megjegyzés: