PrintFrendly

2015. január 27., kedd

Fehérbableves füstölt csülökkel

Vásároltunk egy kisebb füstölt csülköt, de még az is több, mint egy kilogrammot nyomott. Már rég szerettem volna egy jó kis bablevest főzni, ezért közel a harmadából ma el is készítettem. A többi részt apróra vágva elraktam a fagyasztóba és majd később kerül felhasználásra.
Egy nagyon tartalmas és finom leves lett belőle. Kicsit hosszadalmas az elkészítése, de nagyon finom.
Ha szárazbabot használunk, akkor azt előző este érdemes forró vízbe áztatni és a hússal együtt a leveshez adni, mert lassabban puhul meg, mint az előfőzött, konzerv változat. 



Hozzávalók 6 főre:
*30 dkg füstölt csülök
*40 dkg sertéslapocka
*1 nagy fej vöröshagyma
*2 ek olaj
*4 szál sárgarépa
*3 szál petrezselyem
*6 kisebb szem krumpli
*2 kis doboz fehérbab konzerv
*1 kk só
*1 nagy csipet bors

Rántáshoz:
*2 ek liszt
*2 ek olaj
*1 tk őrölt pirospaprika

A füstölt csülköt apró kockára vágjuk és kb. 1,5 liter vízben fedő alatt kb. 1 óra alatt közel puhára főzzük.
A megtisztított lapockát apró kockára vágjuk, és kicsit lecsepegtetjük.
Egy nagy fej vöröshagymát apróra kockázunk és kevés olajon üvegesre párolunk, majd a lapockát fehéredésig pirítjuk rajta.
Hozzáadjuk a csülköt a főzőlevével együtt (kb. 1 liter lett), majd felöntjük még 2-2,5 liter vízzel és fedő alatt tovább főzzük.
Megtisztítjuk a zöldségeket, a sárgarépát, a petrezselymet vékony karikára, a krumplit kisebb kockára vágjuk.
A konzerv babot átmossuk és hagyjuk lecsepegni.
A levest ízesítjük sóval, borssal, házi ételízesítővel(leveskockával), darált paprikával.
Ha már a hús majdnem puha, hozzáadjuk a sárgarépát és a petrezselymet.
Elkészítjük a rántást. Két evőkanálnyi olajjal csomómentesre keverünk két evőkanál lisztet, majd mérsékelt lángon világosra pirítjuk.
A tűzről lehúzva meghintjük őrölt pirospaprikával, majd jól elkeverjük.
A leves meleg levéből kanalanként hozzáadva felhígítjuk, közben kavargatva, hogy sima, csomómentes rántást kapjunk.
Ha már majdnem puha a répa és a zöldség, hozzáadjuk a krumplit is.
Hagyjuk felfőni és beleszórjuk a lecsepegett babot, majd felöntjük a rántással.
Felfő és melegen, friss kenyérrel kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése