PrintFrendly

2016. január 6., szerda

Rántott párizsi

Talán nem ez a legérdekesebb és a legkreatívabb étel a blogon, de cseppet sem az a célom, hogy beszerezhetetlen alapanyagokból készítsek finomságokat, hanem ötleteket adjak. Velem is előfordul, hogy tétován állok a hűtő előtt és azon töröm a fejemet, hogy mit is tálaljak a családnak. Most is egy ilyen pillanat jött el. Aztán bevillant, hogy Anyukám régen többször is ezt sütötte vacsorára, amikor hirtelen kellett valami étel. Ritkán használok párizsit, mint alapanyagot, de most nosztalgiából már csak azért is elkészítettem.
Sült krumplit kínáltam hozzá.


Hozzávalók 3 főre:
*40 dkg párizsi egyben
*3 púpos ek liszt
*2 kisebb tojás
*3 púpos ek zsemlemorzsa
*3 dl olaj a sütéshez

A párizsit kb. 8-10 mm vastag karikára vágjuk.
Három tányért készítünk. Az elsőbe szórjuk a lisztet, a másodikba egy villával kicsit felverjük a tojásokat, a harmadikba kanalazzuk a zsemlemorzsát.
A párizsi karikákat először megforgatjuk a lisztben, kicsit leszórjuk róla a felesleget, majd megforgatjuk a tojásban, kicsit lecsepegtetjük. Végünk a zsemlemorzsában is megforgatjuk.
Olajat forrósítunk, majd közepes lángon szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Melegen sült krumplival vagy krumplipürével, esetleg fokhagymás mártogatóssal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése