PrintFrendly

2017. június 22., csütörtök

Zöldfűszeres csicsókarémleves füstöltsajt-golyókkal



Nagyon sok csicsóka termett a kertünkben, ami nagyon egészséges, bár elég jellegzetes az íze, nem mindenki kedveli. Most egy könnyű levest készítettem belőle egy kevés maradék húsleves felhasználásával. Levesbetétként pedig szintén egy kis maradék sajtot összedolgozva golyókat kínáltam hozzá. A recept megjelent a Kifőztük magazin júniusi számában is.

Hozzávalók 4 személyre:
*50 dkg tisztított csicsóka
*1 nagy fej vöröshagyma
*3 ek olaj
*6 dl húsleves alaplé
*3 nagy gerezd fokhagyma
*0,5 kk só
*1 dl tejszín
*1 kis csokor friss zöldfűszer (petrezselyem, zeller, lestyán)
Golyókhoz:
*10 dkg trappista sajt
*5 dkg füstölt sajt
*1 tojás sárgája
*0,5 ek liszt


A csicsókát kisebb darabokra, a vöröshagymát apró kockára vágjuk. Utóbbit az olajon üvegesre pároljuk, átforgatjuk rajta a csicsókát. Felengedjük az alaplével, ízesítjük a sóval, egész fokhagymával, és lefedve puhára főzzük. Merülő mixerrel pürésítjük, majd a tűzhelyre visszatéve a tejszínnel krémesítjük. Beleszórjuk az apróra vágott zöld fűszereket, elzárjuk. Melegen tartjuk, míg a levesbetétet elkészítjük. 
A sajtokat vékonyra reszeljük, majd a tojás sárgájával és a liszttel összedolgozzuk. Cseresznye méretű golyókat sodrunk, amit forró olajban pirosra sütünk. A meleg levest a sajtgolyókkal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése