PrintFrendly

2018. április 8., vasárnap

Pirított hagymás, túrós tojáspástétom


Sokszor nagy fejtörést okoz, hogy mi kerüljön reggelire az asztalra, vagy uzsonnára a gyerekek tányérjára. Ilyenkor benézek a hűtőbe, és az ott fellelt alapanyagokból találok ki valamit. Minap láttam ott tojást, egy kevés túrót, és eszembe jutott, hogy régen csináltam tojáspástétomot, de most a hagyományos változaton túl csempésztem bele egy kevés pirított hagymát, amitől igazán különleges ízt kapott. Ez nem túl nagy adag, érdemes duplázni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin áprilisi számában is.
Hozzávalók 2 főre
*4 nagyobb tojás
*10 dkg túró
*1 tk mustár
*1 ek tejföl
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*3 evőkanál konyhakész pirított hagyma

A tojást keményre főzzük, megtisztítjuk és egy tálban a túróval együtt villával összetörjük. A fűszerekkel ízesítjük, a tejföllel krémesítjük. Beleforgatjuk a pirított hagymát. Kenyérre kenve, zöldségekkel kínáljuk.
Tipp: A házilag készített pirított hagymához egy nagyobb darabot kockára vágunk, lisztben megforgatjuk és bő olajban ropogósra sütjük. Papírtörlőre szedve lecsepegtetjük és hagyjuk kihűlni.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése